Most történt. Három éve, az év utolsó napjának délelőttjén szóltak, hogy nem vagy jól. Menjünk, búcsúzzunk el.
Ott voltam a kórházi ágyad mellett, te már szerintem nem.
Előző este voltál az „álmomban” – azt mondtad, minden rendben lesz.

Délután vártuk a hívást, és néhány perccel azelőtt, hogy megcsörrent a telefon, egy kék karácsonyfadísz leesett a fáról. Nem robajjal, csak finom, de érzékelhető koppanással. A konyhaasztalnál ültem, és tudtam. Eljöttél, mert hamarosan hívnak, hogy vége.

Mindannyian itt kell hagyjuk a világot, és amikor elmegyünk, kell, hogy értelme legyen, hogy itt voltunk.

Az év utolsó napja számomra örök emlék, a vég és a kezdet határa. Egész életemben úgy éreztem, hogy felkészítettél. 🙏🏻 Igyekszem úgy élni, hogy legyen értelme.

Ha egy filmben lennénk, ez így túl sablonos lenne. Végül is mind életünk filmjében vagyunk.

Ha egyszer a végén elmesélem – úgysem hiszed majd el, de amíg az emlékek élnek, velünk élsz Te is. 🙏🏻❤️🖤